Korányi emlékbeszéd 2013

Hölgyeim és Uraim!

Mély megtiszteltetés és kimondhatatlan öröm számomra, hogy megemlékezhetem Korányi Sándorról, aki nem csak kiváló belgyógyász, példamutató és elkötelezett egyetemi oktató, nemzetközi hírű kutatató, de minden idők egyik legeredményesebb tudós nephrologusa, akit munkásságáért Nobel díjra is felterjesztettek 1931-ben. Felhívom mindenki figyelmét arra, hogy az egyetemi levéltárunkban két, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában pedig sok papírdoboz áll még tele feldolgozatlan Korányi emlékekkel, kéziratokkal. Hiába hirdettem meg évekkel ezelőtt, hogy PhD fokozatot lehet nyerni ezen anyagok alkotó tanulmányozásával, mind a mai napig nem volt jelentkező. Mily szomorú, hogy nemtörődömségből, vagy gazdagságból, de ilyen mostohán bánunk értékeinkkel nagyvonalúan megfeledkezve a figyelmeztetésről, hogy nem csak nyelvében, de történelmében, hagyományaiban él a nemzet és fejlődik a jövő! Szellemi javainkkal történő pocséklásra mi sem jobb példa, mint hogy a 90-es évek vége felé a már akkor 80-anon túli Gabriel Richetnek (1916), a francia nephrologia doajenjének kellett hazánkba jönnie és előadást tartania arról, hogy micsoda ki nem aknázott kincs a világ számára Korányi munkássága. Erről cikket is irt a Kidney Internationaleban.

Németh László 1932-ben a következőket írta:

„Korányi filozófus-természet. Filozófus az, aki a részletet az egész felől látja, akiben minden új tény az egész gondolattenger hullámzását indítja meg. A kórboncnoknak az ember: máj, vese, tüdő, melyet az életműködések éppen csak hogy összefércelnek. Korányinak azonban az élet egyvalami. Szoros belső miliő, mely a szerveket az élet nagy egységében mossa össze. ….

Korányi fő érdeme, hogy a tudományos figyelmet a veséről erre az egész szervezetben megoszló folyamat-hálóra terelte…. Korányi azzal, hogy a vér és vizelet fagyáspont-csökkenését tanulmányozni kezdte, a vese vizsgálatát az ozmózis-szabályozás vizsgálatává szélesítette ki, a vese munkáját a kiválasztás igénye felől, belülről közelítette meg…..

Az ép vese óriási szélességben tud a vér igényéhez alkalmazkodni, a beteg vese már nem. A beteg ember vizeletében a molekulák száma állandó és közelebb áll a véréhez (a szivattyú rosszul sűrít), a vér megterhelését (víz, só, fehérje bevitel) a vesék vontatottan követik. Ez a hypostenuria. Később egyáltalán nem követik, az ozmózis-nyomás a vérben felszökik, beáll a veseelégtelenség. E két fogalmat Korányi vezette be s ezzel a vese anatómiai vizsgálatát, mely többnyire tökéletlen, kiegészítette a működés vizsgálatával, egyben a tüneteknek is mélyebb élettani magyarázatát adta.

Az életet kell a beteg veséhez igazítani, a folyadék és molekulák bevitelét a vese képességeihez szabni, hogy a kimerítő túlterhelést elkerüljük.

Sivár egyetemi vendégéveimnek vigasza volt az a négy félév, melyen át az ő belgyógyászati előadását hallgattam. Derék orvosiparosok közt egy nagy szellem! Ő mutatta meg nekem először, hogy a szerkesztés a művészeten kívül is mennyire elárulja a szellem előkelőségét s hogy hasonló szellemi alkatú emberek hogy találnak rá rokon szerkesztési formákra hihetetlen távolságokon át.”

Ha Korányi tudományos érdemeinek lényegét röviden akarnánk összefoglalni, azt mondhatnánk, hogy Korányi Sándor a fizika, kémia módszereinek alkalmazásával, a kórtani gondolkodásmóddal a „funkcionális patológia”, azaz a kórélettan megalapozója és kifejlesztője.

Mindnyájan ismerjük a történetet arról, hogy milyen szerepe volt a nőgyógyász-szülész Tauffer Vilmos professzor esetének abban, hogy Korányi bevezette és meghatározta a veseelégtelenség fogalmát. Egy nőgyógyászati műtét alkalmával megsérült az uréter. Ezért az uréter veséből eredő csonkját a sebész egyelőre kivarrta a hasfalra, a beteg rendbejött, de az egyik veséből származó vizelet a hasfalon, a készített sipolynyitáson át kifelé ürült. Ez természetesen csak átmeneti megoldás lehetett, és Tauffer arra gondolt, hogy a kivarrt vezetékű vesét műtéttel eltávolítja, hiszen a szervezet egyensúlyát egyetlen vese is jól fenntartja. Kérdés azonban, hogy a megmaradó egyetlen vese jól működik-e, vagyis a szervezet nélkülözheti-e a másik vesét. Erre a kérdésre kellett Korányinak válaszolnia.

Ez az eset volt az alapja annak a nagy vizsgálatsorozatnak,  amelynek eredménye a veseelégtelenség azóta is megmaradt fogalmának életre hívása volt.

A „hígítási”  és „koncentrálási” próbák ma is – a vesebetegségek diagnosztikájának fontos funkcionális eljárásai.

Korányi nemcsak nagyformátumú kutató, de igen bölcs ember volt.

1., Betegségről (1928):

„…a beteg baja nemcsak egy szerv, nem is egész egyéniségének egyetlen szerv állapotából megítélhető betegsége, de mind annak összessége, amit felőle érez, amit felőle gondol, ami morphologiailag beteg szerve állapotából a többire következett, vagy következni fog és amit általa testileg, lelkileg szenved.”

„Azzal tisztában kell lennünk, hogy az ép szervezetet jobban, okosabban nem vezethetjük, mint vezeti azt a természet, amely alkalmazottságát élet föltételeihez olyan csodálatosan tökéletessé teszi és mely a felől is gondoskodik, hogy ok nélküli beavatkozások hatása nagyra ne nőjjön. De erős kézzel vegyük át a szervezet kormányzását, ha regulatiói ingadoznak, vagy hibásak. Arra pedig, hogy ezt miképp tegyük, nagy tanítónk, a physiologia tanít meg.”

„Hogyha módunkban volna a vesebajok diétáját úgy szabályozni, hogy az anyagcseréből felszabaduló oldott molekulák száma ne haladja meg a vese molekulasűrítő képességét, nagyot lendíthetnénk a vesebetegek sorsán” – írja Korányi.

2., Két gondolata az egyetemről:

„A magyar ember szeret politizálni. Én is magyar ember vagyok, jó magyarnak tartom magam, nekem is vannak politikai elveim. Egy helyről azonban feltétlenül ki kell űzni a politikát. Ez a hely az egyetem és a tudomány. Mert az olyan egyetem, ahol politizálnak, az olyan tudomány, melynek igazságai különböző pártállásra épülnek, nem egyetem és nem tudomány. Az orvostudományban egyetlen igazság van: ez a tudásnak és az emberszeretetnek igazsága, mely nem alakulhat senkinek egyéni felfogása szerint.”

„A tehetségtelenek örök összefogása a tehetséggel szemben” – mondta, amikor a kari ülésről visszatérve szomorúan újságolt egy-egy méltatlan döntést.

Mi a Korányi iskola lényege Magyar Imre tanítványa gondolatait követve!?

Korányi Sándorral elindult a funkcionális gondolkodás, az alaptudományok célszerű felhasználása, a kórtani gondolkodásmód, a kísérletezés a belklinikán, a betegágy mellett született kérdések élettani, kórtani kísérletek s gyakran állatkísérletek útján történő vizsgálata és az eredmények felhasználása a kórteremben; talán ez az iskola lényege. Egy bizonyos gondolkodásmód, egy bizonyos szemlélet. Törekvés az egzaktságra, a kifejezés világossága, a szigorú kritika a gyógyításban és a tudományos kutatás eredményeiben egyaránt és egy nehezen kifejezhető sajátság, melyet még leginkább a tisztesség kifejezés közelít meg. Jóakarat, jóindulat, a lehető legjobb szándékok feltételezése a tudományos ellenfélben is; a kísérleteknek és azok értelmezésének becsületessége és megbízhatósága, az optimizmusa, a tudomány haladásába vetett hit, a terápia nihilizmusának elvetése és jövendő eredményességének biztos tudata.

Rusznyák István a Korányi iskola jellemzőit három dologban foglalta össze: „A funkcionális szemlélet, az alaptudományok eredményeinek beépítése a klinikumba és az orvosi tevékenység egyfajta humanizmusa.”

Volhard –saját korában a „nephrologia pápája” – egy 1938-ban Buenos Airesben tartott elõadásában egyértelmûen Korányi Sándort jelölte meg mint a veseinsufficientia koncepciójának megalkotó-ját.

Richet szerint: „Sándor Korányi, a founder of renal pathophysiology”; felfedezésének lényegét csak évtizedekkel később, 1935-ben értették meg.

Kedves Kollégák!, itt ma Korányi Sándorra gondolunk, de kérem, hogy gondoljunk, gondoljanak máskor is rá. Nem elegendő, ha csupán emlékét tartjuk ébren a magunk, tanítványaink és utódaink számára; igyekeznünk kell saját korunkban, a mai körülményeink között a gondolkodásnak, az egyéniségnek, az ideáloknak, a tisztességnek és a munkának arra a magasrendűségére eljutnunk, melyet a maga korában és a maga körülményei között Korányi Sándor elért.

Kérem, hogy miközben a Magyar Vese-Alapítvány alapító elnökeként elhelyezem majd egy új generáció, a szakma és az utókor koszorúját hazánk egyik legnagyobb nephrologusának, Korányi Sándornak sírjára, emlékezzünk és vigasztalódjunk Arany János bölcs szavaival:

„Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,

Egy éltető eszmévé finomul,…”

 

Közben őszintén és mélyen sajnáljuk, hogy Kosztolányinak igazsága őrá is érvényes.

„Szegény a forgandó, tündér szerencse,

hogy e csodát újólag megteremtse.”